Híraddikt

Visszatekintő cikkünkben most egy igazi klasszikusra fogunk emlékezni. A GTA: Vice City 2003-ban érkezett meg monitorunkra, a Rockstaros fiúknak hála. A nagy visszatérésük után, ami ugyebár a teljesen
3D-ben pompázó GTA3 volt, a Vice City-t fantasztikus várakozás előzte meg világszerte. Persze, mint tudjuk, a készítőket a Sony-val kötött szerződés arra kötelezte, hogy mi, PC-sek csupán 1 évvel a PS2-es debütálás után kaparinthattuk meg e remek játékot.

Nem túlzás kijelenteni, hogy az évek folyamán Tommy Vercetti kalandja klasszikussá vált.
Emlékszem a GTA Vice City-vel való első találkozásomra. A barátom hívott fel izgatottan a tanév vége felé, hogy „Gyere át, mert megvan a Vice City!”. Nem kellett sokat várnia, pár perc alatt átspuriztam hozzá, hiszen én is nagyon kíváncsi voltam erre a csodára. A várakozást a játékra növelte a szaksajtó által keltett hisztéria. Mindig újabb és újabb infókat adagoltak a gémereknek a játékról, hogy ők sosem tudjanak nyugton aludni, és álmukban is konzolos ismerőseiket szidják, akiknek már jó ideje a PS2-jükben pihent a nagyszerű játék lemeze.
A fejlesztők szerényen csak annyit nyilatkoztak a játékukról: „better, faster, more” („jobb, gyorsabb, több”). Ennyi ígéret mindenkinek elég is volt, mert a GTA3-as sikerrecept még közel sem volt annyira elcsépelve, hogy akár csak egy új várost, minden játékmenetbeli változtatás nélkül is ne fogadtunk volna kitörő örömmel.

Megérkeztem hát barátomhoz, aki már akkor széles mosollyal az arcán tolta a játékot. Én meg dobogó szívvel néztem az újdonságokat: helikopterrel repült nagy pálmafák fölött, aztán az áttetsző víztükör felé vette az irányt, közben pedig a Flash FM szólt a rádióból. Egyből tudtam: ez nekem kell.

Nem telt bele két napba sem, a játékot és is beszereztem. Az akkori gépemben még GeForce 2 VGA volt (szép idők), ami azért már néha eléggé küszködött a látvány megrajzolásával (1024x768, alacsony látótávolsággal, ha jól emlékszem).
Akkor láttam, hogy szinte minden nagyszerűen van megvalósítva a játékban (kivéve, hogy Tommy nem tudott úszni). A grafika nagyszerűen hozza az 1980-as évek hamisíthatatlan hangulatát: neonfények, színek mindenütt. Vice City városképe pedig remekül tükrözi a korabeli Miamit.

A Rockstar tényleg minden dologra rátett egy lapáttal a harmadik részhez képest. A járművek irányítására, változatosságára. Immáron lehetőségünk volt a levegőt is hatalmunkba venni helikopterekkel, vagy pedig kis kétéltű repülőgéppel. Az autók és motorok kerekét az aszfalthoz égethettük, kiugorhattunk kocsinkból menet közben is. A szélvédő többé nem volt golyóálló: kilőhettük a sofőrt, sőt a kerekeket is kilukaszthattuk. Apropó motorok: lehetőség nyílt végre általuk megtapasztalnunk a végtelen szabadság mámorát, miközben a legjobb zenéket hallgattuk. A rádiókban szóló dalok a kor nagyszerű előadóinak számaiból való összeállítások sorozata, így garantáltan mindenki megtalálhatta a neki tetsző adókat.
Változtak fegyvereink is. Szélesedett a paletta. Katana, csavarhúzó, kalapács, különböző gépfegyverek, puskák nagy választéka várt minket.

A szereplők is nagyon el lettek találva, szinronhangjaikkal együtt (Tommyt például Ray Liotta kelti életre). Egytől-egyig szerethető, kedvelhető figurák. Nem kimondottan azok a kegyetlen rosszfiúk, inkább a bárgyú, béna, keménykedő lúzerek jutnak róluk az eszünkbe. Bennük van úgymond a Bud Spencer & Terence Hill filmekből ismert kispályás bűnözői mentalitás, akik sokat hisznek magukról, de mindig pofára esnek. Szórakoztatóak a párbeszédek is. Emlékezzünk csak Ken Rosenbergre, Lance Vance Dance-re, a Love Fist tagjaira, Umberto Robinára, a nagymellű Candy Suxx-ra, Steve Scottra, a cápapornós filmrendezőre, Diazra, aki idegbeteg jellemével és villájával a Sebhelyesarcú tökéletes paródiája.

Főhősünk, Tommy Vercetti, végre egyedi humorával sokkal jobban a szívünkhöz nőhetett, mint a harmadik epizódban szereplő néma „Elvis”(aki pechére később San Andreasban ráakad Catalinára, de ez már egy másik történet…). A játék rengeteg utalást tartalmaz más művekre is, mint például a Miami Vice.

Számtalan remek küldetés szögezett minket hosszú időre a játék elé: a nagy bankrablás megtervezése és véghezvitele, a filmstúdió felvirágoztatása, Candy melleinek kivetítése egy felhőkarcolóra, a Love Fist banda védelme, bebizonyítani Umberto Robinának, hogy igazi férfiak vagyunk, Cortezt egvédeni a „francia kapcsolataitól” stb… Mind-mind emlékezetes pillanattá vált.

Aki még soha nem próbálta a játékot, itt az ideje, hogy beszerezze és játsszon vele. Mi meg reméljük, hogy a Rockstar hajlandó lesz újra elröpíteni minket Vice City-be egy következő folytatásban. Igazi nyári hangulat, gyönyörű grafika, napfény, jó zene… csak ennyi kéne újra.
Jó lenne ismét az egyik nyáron arra a kérdésre, hogy „Hol nyaraltál?”, széles mosollyal azt válaszolni: „Vice City-ben!”

MD | Híraddikt.hu